A mediainfo.hu -val közösen készítettük el a 2009. decemberi kampányok összefoglalóját. A részletes cikket a mediainfo.hu oldalán olvashatod az erre a linkre kattintva, majd figyelmedbe ajánlom a prezit is, amiben további szakmai dolgokat és részletes adatokat olvashatsz.

A prezit érdemes teljes képernyőn nézni, hogy minden szöveg jól olvasható legyen.

Kicsit szeretnénk többet foglalkozni a reklámháló felületekkel. Egyrészt azért mert mindig szívesen dolgozom hálós megjelenésen, másrészt mert sokkal több van ezek mögött a felületek mögött, mint ami elsőre látszik, és ezt akár szó szerint is érthetitek.

Ez a téma elég komplex, ezért több bejegyzést is írunk róla.  Foglalkozunk azzal, hogy milyen szempontok szerint válasszunk ki egy-egy reklámháló felületet, milyen procedúrája van a kihelyezésnek, milyen kreatív megjelenések lehetségesek. Idő közben pedig felkerül majd egy új oldal a blogra, ami tartalmazni fogja a mindig aktuális reklámháló felületeket, ha esetleg hálós megjelenéseken gondolkoznátok.

Szeretnénk elsőként azt bemutatni, hogy miként járulnak hozzá a városkép javulásához azok a hirdetők, akik reklámhálón hirdetnek. Ugyanis a hálós cégeknek a befolyt bérleti díjból megállapodástól függően fel kell újítaniuk az épület adott részeit.

Az új év első hete többnyire azzal telt eddig, hogy utolérjük magunkat, de már dolgozunk egy újabb érdekes bejegyzésen, ami reményeink szerint sokatokat érdekelni fog. Még tárgyalunk a partnerekkel, reméljük, hogy a jövő héten már tudjuk publikálni.

Addig is, egy kedves kis történet a blog által generált első megrendelésünkről.

Mi főképp média ügynökségek megbízásain és néhány saját ügyfelünk kampányain dolgozunk, ezért nagyon meglepődtem, mikor egy kedves ügyfél megkeresett minket azzal, hogy a barátnőjét szeretné meglepni közelgő születésnapja alkalmából. A meglepetés pedig egy születésnapi üdvözlet volt, amelyet nem kisebb felületen, mint egy óriásplakáton szeretett volna közölni. Mi örömmel eleget tettünk a kérésének, közösen kiválasztottuk azt a felületet, amivel a hölgy remélhetőleg minden nap találkozhat. Segítettünk megtervezni a kreatívot és le is gyártattuk azt. A mű elkészült és a partnerünk elmondása alapján egy „kellemes és maradandó emléket okozott” a párjának.

Boldog születésnapot!

Boldog születésnapot!

Ez úton gratulálunk, és Boldog születésnapot kívánunk!

Ez úton szeretnénk Békés Boldog Karácsonyt és sikerekben gazdag új évet kívánni minden közterületi médiablog olvasónak.

2 db 2 fős jegy

2 db 2 fős jegy

Szeretnénk az új évet kícsit megszínesíteni, és felajánlani 2 db 2 fős jegyet Mága Zoltán, január 1. -én megrendezésre kerülű Újévi koncertjére.

Mivel sajnos meghatározott számú jegyünk áll rendelkezésre, ezért a 2 leggyorsabb kommentelőnek tudjuk felajánlani a jegyeket.

A nyerteseket e-mailban értesítjük és a jegyeket postán küldjük el.

Számos kisebb-nagyobb rendezvény kerül megrendezésre kis hazánkban, amelyet kísér valamilyen kommunikáció. Ezek rendszerint PR megjelenések, televíziós spotok, rádió, internet és közterület. Egy közülük például Mága Zoltán most futó Budapesti Újévi Koncert kampánya is, aminek a közterületi részét (billboard, citylight) mi optimalizáltuk. Aki ismeri, a piacot annak nem az tűnik fel ebben a mondatban, hogy mi optimalizáltuk, hanem az, hogy egy rendezvény közterületi megjelenése optimalizálva van.

Budapesti Újévi Koncert Kampány

Budapesti Újévi Koncert Kampány

Budapesti újévi koncert citylight felület

Budapesti Újévi Koncert citylight felület

Budapesti újévi koncert korlát reklám

Budapesti Újévi Koncert korlát reklám

Egy kis szakmai háttér:
Valamennyi plakátcég szívesen odaáll egy –egy nemes társadalmi dolog vagy akár rendezvény mögé és támogatja őt azzal, hogy felületeket biztosít számára. Ilyenkor megállapodnak egy árban, és egy darabszámban, majd hó elején megjelennek a plakátok az utcákon. Rendszerint a plakátcégeknek nincs arra kapacitásuk, hogy az ügyfél igényeire szabják a kampányt, egyszerűen csak kikerül azokra a felületekre, amelyeket valamilyen kereskedelmi kampány után takarni kell és esetleg nem adták el a következő hónapban.

A gyakorlatban:
A gyakorlatban lehet úgy is kivitelezni ezt a dolgot, hogy az adott rendezvény szervezője az optimalizálót bízza meg azzal a feladattal, hogy tervezzen számára egy közterületi kampányt és állapodjon meg a plakátcégekkel, vagy akár egy másik alternatíva, hogy a szervező saját maga állapodik meg a plakátcégekkel és az optimalizálót bízza meg a kampány megszervezésével. Utóbbi esetben csupán egy optimalizálási szolgáltatásról van szó.

Miben változtat ez a korábbi gyakorlaton:
Alapjában véve az ügyfél számára jelent könnyebbséget. A plakátcégnek igazából nem származik hátránya belőle mivel az Ő célja, hogy a saját felületeit értékesítse. Az ügyfél egy jobb, színesebb kampányt kaphat, amiben akár több plakátcég felülete is jelen lehet, illetve megkapja azokat a szolgáltatásokat, amelyeket egy optimalizáló kínál. Szakértelem, elemzések, szakmai háttér, kapcsolati rendszer…

Tippek hasonló kampányokhoz:
Mint ahogy azzal már sokan szembesültek, az újévi koncert kampány elég sok közterületi felületről visszaköszön decemberben. Billboard, citylight, ESMA tábla, Korlátreklám, ezen kívül Hal a tortán… Ha Billboard és Citylight kampányt terveznek, és ha például Budapestre koncentrálódik a kommunikáció, büdzsétől függően elegendő lehet egy 120 – 150 db os kampány optimalizálása, amelyre már akármilyen minőségben jöhetnek plakátok, a kampány minőségét nem rontja, de a frequency –t növeli, tehát többen, többször találkoznak vele.

A kampány hatásvizsgálata Januárban jön majd, akkor beszámolunk az eredményekről.

Korábban írtunk a Digital Signage –eszközökről és azok használatáról, amelyben kitértünk a kreatívok tervezésének szabályaira is, illetve arra, hogy mennyire fontos a kampány sikere szempontjából, hogy ne egy az egyben a televíziós kreatívot használjuk, hanem alakítsuk át a DS sajátosságainak megfelelően.

Kedden elmentem a WestEnd –be, hogy az ott lévő Raiffeisen Bank fiókban használt DS kijelzőn futó spotokról készítsek egy videót.

Példának most a Személyi kölcsön kampány kreatívját használnám, ami jól szemlélteti a különbséget a tévés és Digital Signage spotok között. Íme először a TV Spot:

És a Digital Signage kreatív. - Nézzétek el, hogy a minőség nem az igazi -

Érdemes megfigyelni a két spot közti különbséget és a hasonlóságokat is. Gyakorlatilag meghagyták a fő momentumokat és a kellő helyen látványos megoldással feliratoztak. Elegendő időt hagytak a feliratok elolvasására és az üzenet feldolgozására.

Érdemes fontolóra venni ezt a módszert. Reméljük, hogy később beszámolhatunk még hasonló jó koncepcióban megvalósított és az adott környezetbe tökéletesen illeszkedő Digital Signage kreatívokról.

Nemrégiben járt nálunk az MRSZ Ambient média tagozat és egy remek kis prezentációt hoztak egy teljes Ambient média kampányról. Ebből merítettünk egy nagyot és készítettünk erről egy rövid összefoglalót A kampány 8 mobil és 4 fix integrált használatával valósult meg, és Magyarországon eddig ez volt a legnagyobb és legösszetettebb Ambient Média kampány.

Miért és hogyan működnek ezek az eszközök:

A pszichológiája ezeknek hasonlóképpen működik, mint ahogy azt kaktuszfüge teás cikkben leírtam. Alapvetően először az emberek azt veszik észre, hogy itt van előttük egy olyan eszköz, amivel eddig nem nagyon találkoztak, közelebb jönnek, megnézik maguknak, mert érdekesnek találják, és mivel maga az eszköz érdekes így könnyebben befogadókká vállnak, magának az általuk közvetített üzenetnek is.

Mitől válnak különlegessé és egyedivé ezek az eszközök:

Általánosságban elmondható mindegyikről, hogy olyan területekre képesek eljutni, ahová más médiumokkal nem igazán van lehetőség. Jellegükből adódóan közelebb tudnak kerülni az emberekhez, és más tömegmédiumokkal szemben igazi, interaktivitást, más néven face-to-face kontaktust tudnak teremteni az emberekkel. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy kiváltanák a televíziót, az internetet, vagy a billboard és citylight felületeket, deés nem véletlenül vastag betűvel írtam – remekül kiegészíthetik egymást. Ugyanis itt lehetőség van a megbízónak arra, hogy részletesebben bemutassa a más médiumokból ismert vagy a célközönsége által felismert szolgáltatást vagy terméket.
A kampányban szereplő valamennyi eszközt később részletesen is bemutatjuk majd, mivel mindegyikről önmagában is érdekes tartalmat lehet összeállítani.

Egyéb felhasználási területek:
Sok olyan cég vagy helyi üzlet van, akik a boltjuk vagy üzletük közelében végeznek valamilyen promóciós tevékenységet, ami rendszerint szórólapozás vagy akár kóstoltatás. Ezeknek az eszközöknek a használatával többszörösére növelhetőek az eredmények, mivel a fogyasztó nem a megszokott brandingelt pólóban és sapkában lévő hoszteszekkel találkozik, hanem valami újjal, valami kevésbé megszokottal. És ilyenkor szívesebben  fogadják el a szórólapot vagy más egyéb tárgyat is.

Mi a véleményed? Írj kommentárt a bejegyzéshez!

Tegnap elég mozgalmas napom volt, pörögtem egész nap, mint a propeller. Egy kis nyugodt kávézós beszélgetés mindig segít kikapcsolni így hát a nap végén gondoltam lazítok kicsit és meghívtam egy kedves ismerősömet egy kis kávézásra. Később megéheztem, így ha már ott jártunk a westendben elindultunk az éttermek felé. Eredetileg pizzát szerettem volna, de szokás szerint végigjártuk az alsó szintet megnézni mi is a kínálat. A pizzázó előtt volt a Meat Point nevű új gyorsétterem. Az ott tevékenykedő hosztesz leányzó meg is szólított minket, azzal, hogy kóstoljuk meg a kaktuszfüge teát.

A beszélgetés a következőképp zajlott:

Hosztesz: Sziasztok, lenne kedvetek megkóstolni a teánkat?
Én:
– Felébredt bennem a vadász ösztön és csak az evés gondolata lebegett a szemem előtt, így udvariasan visszautasítottam Őt – Köszönöm szépen, de épp most ittunk.
Ismerősöm:
Én igen, mi ez?
Hosztesz: – nyújtotta is át a kóstolót – Ez kaktuszfüge tea.
Én:
– erre én is felkaptam a fejem – Kaktuszfüge tea? – Ekkor elkezdett érdekelni a dolog és ki is alakult egy laza párbeszéd köztünk. Elterelődött a figyelmem az evésről, és kértem én is egy teát – A hosztesz lány meg is kínált vele, hozzá kell tenni nagyon finom volt. Ekkor újra az evés lett az első gondolatom, végignéztem a hosztesz lány melletti oszlopot, ami tele folt az étterem kínálatában lévő ételek fotóival.
Hosztesz: Tudod, hogy mi a kedvencem?
Én:
Nem, de biztos elmondod – mondtam mosolyogva, és ekkor az evés mellett már a leányzó is érdekelni kezdett –
Hosztesz: Mivel én imádom a csirkét, ezért ez a roston csirkemell, kellemes főszerezéssel, grill burgonyával, saláta ágyon, amire általában mézes mustáros szószt kérek. De itt van ez, ami tipikus pasis kaja, marha steak, bagett –el, és még volt hozzá valami, amire nem emlékszem. Mutatott még pár ételt, el is mondta melyik milyen, szóval ügyesen megismertette velem a kínálatot –

A hostess hölgy az ételeket szemléltető oszlop mellett állt.

A hostess hölgy az ételeket szemléltető oszlop mellett állt.

Meat point hostess tevékenység

Az ételeket szemléltető oszlop

A párbeszéd végkimenetele természetesen az lett, hogy végül ott vacsoráztam.

Na de amiért leírtam ezt a kis párbeszédet az, hogy nézzétek meg milyen jól felépített promóciós munkát végzett a hölgy.

A tea nyilván az ürügy volt, amivel megállíthatta az embereket. Mennyivel könnyebb dolga volt így, mintha csak egy szórólapot nyomott volna a kezembe?! Ugyanis az által, hogy elfogadtam a teát, lehetősége nyílt arra, hogy párbeszédet kezdeményezzen, és így kis átvezetéssel lehetősége volt bemutatni a kínálatot. A pszichológiája ennek a módszernek roppant egyszerű. Egyrészt azért mentem oda, hogy egyek, tehát a szándékom megvolt a vásárlásra, neki csak abból a helyzetből kellett kibillentenie, hogy ne a régi megszokott helyekre menjek, hanem Ő hozzájuk. A különleges nevű tea pedig kíváncsivá teszi az embereket és eltereli a gondolatot arról, hogy már megint el akarnak adni nekem valamit. És amikor nem számítasz rá akkor jön az ajánlás, és a legszebb az egészben, hogy mindez természetesnek hatott.

Ez egy esti időszakban volt már, kb 7 óra magasságában. Tételezzük fel, hogy óránként átlag 4 rendelés születik ezzel a módszerrel. 15 percenként 1 fő. Ez 10 óra alatt 40 vendég, aki nem biztos, hogy ott evett volna.

Hát igen, erre mondják, azt, hogy zseniális, jól felépített promóció.

Mi a véleményed? Hogyan építenél fel egy hasonló akciót?

Eredetileg a bejegyzést pár bevezető mondattal kezdtem volna, de időközben ajánlottak számomra egy jó cikket és egy rádió riportot a témában, amit érdemes elolvasni és meghallgatni, mielőtt tovább olvasol.

A cikk eléréséhez kérlek, kattints ide.
A rádió riport letöltéséhez pedig ide (5:30 –nál kezdődik a riport)
Forrás: brandtrend.hu

Jelenleg az alábbi helyszíneken érhető el a szolgáltatás, mint ahogy a riportban is elhangzott több ezer kijelző összehangolt működésével, amelyeket hálózatba kötve üzemeltetnek.

  • Prémium szórakozóhelyek
  • Lottózók
  • Gyógyszertárak
  • Média Markt – Saturn áruházak
  • Orvosi rendelők
  • Bevásárlóközpontok
  • Hiper-szupermarketek
  • Posta és földhivatalok
  • Felsőoktatási intézmények (BME)

Ebben a bejegyzésben az egyes szegmensek kreatív lehetőségeit szeretnénk bemutatni, illetve kitérünk arra is, hogy milyen kreatív tervezési szempontokat érdemes figyelembe venni, hogy maximálisan kihasználhassuk a médiumban rejlő potenciált.

Hogyan tervezzük meg a megfelelő kreatívot:

Napjainkban Magyarországon, még mindig az a legnagyobb kiaknázatlan része a digital signage -nek, hogy a kreatívokat a legtöbb esetben egy az egyben a kész televízió spotokból alakítják át – legtöbbször felirattal –, hogy alkalmas legyen mozgóképes hang nélküli kommunikációra. Alapvetően a célnak megfelel, de lenne más alternatíva. A megoldás talán a kreatív szakma kezében van.

A legjobb példa erre az internetes reklám elterjedése volt, hiszen ott is el kellett telnie egy kis időnek, hogy a hirdetők felismerjék, milyen lényeges szerepe van egy kreatív banner elkészítésének, ami illeszkedik a többi alkalmazott média kreatív arculatába, tematikájába.

Most futó Raiffeisen Bank Lendület számlacsomag reklámjának láttam egy remek adaptációját Digital Signage –re. Hangot ott sem közvetített a készülék, de a lényeges tartalmat figyelemfelkeltő szövegbuborékokban helyezték el, ami a televíziós spotok után amúgy is a többség kívülről tud. Sajnos ez a spot nem áll rendelkezésemre, helyette a TV spotot mutatom be.

Akár fókuszcsoportos interjút is készíthettem volna a jelenlévők megfigyelésével. Az asztaltársaságban jelen lévő srác meredten bámulta a kávézóval szembeni bankfiók kijelzőjét és a kellő időben nevetve mondta „haha… figyeljétek… hasi tasi nem kér kódot – hatalmas”

Szóval igen, a megoldás egyrészt a kreatív szakma kezében van, másfelől az ügynökségek kezében, akik „informálhatják” az ügyfeleiket arról miként tudják jól kihasználni ennek a médiumnak az adottságait. A fenti Raiffeisen példánál maradva Digital Signage alkalmazása mellett televíziós kampányt, online – hangos –  billboard bannereket, és óriásplakátot alkalmaznék.

Az a kreatív ügynökség, aki mondjuk élére áll a digital signage témának egy elég jelentős piaci rést foglalhat el. Mint ahogy az a rádiós riportból is kivehető volt és mivel ismerem is, ennek a médiának a költségeit elmondhatom, hogy az egyéb ATL médiumok média költségének a töredékét teszik ki, tehát egyelőre kiegészítő médiumként használható, ugyanakkor a médium elérési számai meggyőzőek.

Röviden megpróbálom összefoglalni, milyen kritériumoknak illene megfelelnie egy digital signage kreatívnak:

  • Elsődleges célja a vizuális hatáskeltés, ezért minden másodperce legyen figyelemfelhívó, dinamikus, gyors színváltásokkal
  • Ne legyen hosszabb 30 másodpercnél, hiszen az már meghaladja a potenciális kontaktusidőt.
  • A megjelenített brand logoja, neve, arculata folyamatosan szerepeljen a szpotban, hiszen ez által azonosítható bármelyik másodpercben.
  • A statikus elemeket ki-be zoomolással „életre kelthetjük”, ezáltal sokkal látványosabb összképet kapunk.
  • Amennyiben arra lehetőség van használjunk egyedi kreatívokat az egyes hálózatokon.
    Pl. MediaMarkt/Saturn hálózatban más típusú kreatívot érdemes használni, mint Budapest prémium szórakozóhelyin.
  • Vizsgáljuk meg az egyes hálózatok sajátosságát, hogy milyen egyéb marketing eszközt, trükköt-taktikát vethetünk be, hogy kihozzuk a felületből a maximumot.
  • Hangoljuk össze a média mixben szereplő valamennyi reklámunk arculati és képi világával

A lista korántsem teljes, mindazonáltal úgy gondolom szemlélteti azt, hogy mi az az irány amit a kreatív anyag készítőinek követni érdemes. Hiszen nagy részben ezen múlik egy kampány sikeressége.

Egy külföldi példa:

Végezetül néhány példa arra, hogy milyen célcsoportok elérését tehetik lehetővé a különböző szegmensek:

Prémium szórakozóhelyek

Ebben a szegmensben egy rendkívül értékes célcsoport érhető el. 18-35 éves, nagyvárosi, reklámkerülő, véleményvezér, cosmopolita fiatalok tartoznak ide, akiknek alapelvárása a minőség és az érték. Ezt a szegmentációt biztosítják a belépő árak (akár 2000 Ft – 7000 Ft), valamint a magas italárak. Ezért aztán minden olyan hirdetőnek, fontosak lehetnek ezek a helyszínek akik ennek a célcsoportnak szánják prémium márkájukat.

Média Markt – Saturn üzletek

Ez a hálózat jelenleg a legnagyobb kijelző számmal üzemeltett digital signage rendszer Magyarországon. Nem is csoda, hiszen a 22 áruházban több mint ezer kijelzőn kommunikálhatnak a hirdetők egy időben.
Azon túl, hogy ez a két cég együttesen abszolút piacvezető a háztartási elektronika piacán, az áruházak zöme bevásárlóközpontokban található, ezért szintén egy rendkívül értékes célcsoport érhető itt el.

Orvosi rendelők

Mindig nagy médiás kihívás az idősek célzott elérése. Volt már olyan briefem, ahol ez volt a feladat, és ezzel az eszközzel viszonylag alacsony meddő szórással megoldható. ideális megoldás lehet gyógyszercégek, bankok, televíziós és kábelszolgáltató cégek számára, és olyan ügyfeleknek, akik termékükkel vagy szolgáltatásukkal az idősebb célközönséget kívánják megszólítani.

Mi a véleményed? Hogyan látod a Digital Signage jövőjét?

Közterületi kampánnyal viszonylag nehéz hatékonyan adott célcsoportra célozni a nagy meddő szórás miatt, viszont arra, hogy területileg lefedjünk egy bizonyos területet, nem igazán tudok jobb megoldást. De van itt egy olyan eszköz, a TaxiTV, ami nem akar tömegmédium lenni, viszont abban a szegmensben ahol működik, nagyon pontos és hatásos eszköz lehet az üzleti döntéshozók elérésére Budapesten.

Taxi TV

Taxi TV

A taxikban jobb 1 ülés fejtámlájában elhelyezett 7 inch (17,8 cm) átmérőjű LCD képernyőről van szó.

És, hogy mi az, ami miatt szívesen írok erről az eszközről?

Egyrészt mindig szívesen foglalkozom Ambient megoldásokkal, mert igaz szűkebb célcsoportot érhetünk el általuk, de azokat viszonylag látványosabb megoldással.  Esetünkben is többek közt ezért szimpatikus a koncepció, amire építenek.

Röviden összefoglalva a 6X6 taxi társaság „A” –kategóriás autóinak egy részében – jelenleg 150 db – (Mercedes, Audi, VW Passat, Opel Omega, Új Opel Vectra, Citroen Xsara Picasso”egyterűek) találhatóak meg az eszközök. A társaság kutatása szerint jellemzően a 20-39 éves magas vásárlóerejű, üzleti döntéshozó, diplomás, szellemi foglalkozású egyéneket érik el vele. Elmondható még, hogy havi átlag 78.500 utast érnek el, akik átlagosan 20 percet töltenek a képernyő előtt.

Hogyan működik:

A képernyőben egy mozgásérzékelő működik, ami érzékeli, ha utas van előtte és magától bekapcsolódik. A reklámblokkokat tematikus műsorblokk közé illesztik be (Szórakozás, high-tech, otthon, sport, szépségápolás, autó, utazás és divat témákban) így ezekben is van mód megjelenni, ami további PR lehetőséget jelent egy-egy hirdető számára, ugyanakkor lekötik az utas figyelmét a dugóban.

Ha erre a linkre kattintasz megnézheted a Taxi TV egy műsorát úgy, ahogy a valóságban is működik.

Érdemes az alábbi közterületi médiumokkal együtt használni:

  • Billboard
  • Citylight

Mi a véleményed? Miben látod ennek a médiumnak az előnyét vagy hátrányát?

Kövess minket!

Kövess minket Twitteren és értesülj mindig a legfrissebb híreinkről!

twitter - ohhmediablog

Emelett RSS-be is követheted a blog bejegyzéseit.

Hírlevél feliratkozás

Ezek is mi vagyunk