Az Out Of Home Médiablog az első közterületi média blog.
Az oldal azért jött létre, hogy informáljon azokról a közterületi megoldásokról, módszerekről amelyeket napjainkban is használunk.
Célunk, hogy bemutassuk a hazai közterületi piac szereplőit és azok szolgáltatásait. Megvalósítási javaslatokat adjunk arra vonatkozólag, hogy miként érdemes használni a különböző médiumokat.
Célunk továbbá, hogy megismertessük a blog olvasóit ezeknek az eszközöknek az előnyeivel és korlátaival is, illetve olyan szakmai tanácsokkal szolgáljunk, ami megkönnyítheti a munkát a kampány lebonyolításában részt vevő valamennyi szereplő számára.
Az Out Of Home eszközökbe beletartozik valamennyi olyan médium, amellyel az utcán, illetve bevásárlások, szabadidős tevékenységeink eltöltése során találkozhatunk. Ebből adódóan részletesen kitérünk az indoor és instore eszközök használatára is.
A blog tartalmi részét Kosár Zoltán és Czerok Péter szolgáltatják, akik több száz közterületi kampány lebonyolításában vettek már részt munkájuk során.
A blog elindításának ötlete egy nehéz nap utáni kávézás során merült fel bennünk. Aznap két partnerünk is felkeresett minket, hogy prezentálják legújabb eszközüket és túl voltunk egy kedves ügyfelünkkel folytatott brainstormingon is arról, hogy milyen eszközöket ajánljanak ügyfelüknek egy közelgő kampányukhoz.
Hiszünk abban, hogy a blog hozzájárulhat majd partnereink munkájának megkönnyítésében, de legfőképp abban hiszünk, hogy ezzel könnyebbé tesszük leendő és meglévő ügyfeleink közterületi kampányainak sikeres lebonyolítását.
